Állandó programjaink

Intézményünkben állandó programok közé tartozik a mozgásfejlesztés és a digitális kompetencia fejlesztése. Tudjon meg ezekről többet.

Bővebben

Mozgásfejlesztés

A mozgásfejlesztés a konduktív pedagógia (Pető módszer) elemeire épít. A foglalkozások a gyerekek életkori sajátosságait figyelembe véve épülnek fel. Játékos, zenés, komplex fejlesztés, ahol az agy különböző területeinek az ingerléséről van szó.

A figyelem fejlesztése közvetve valósul meg azáltal, hogy a gyerekeknek egy-egy feladaton belül egyszerre több dologra is oda kell figyelniük, pl. beszéddel, mondókával kísérni a mozgásos feladatokat.

A foglalkozások egyik része szabadabb, ahol a gyerekek a különböző fejlesztő eszközöket használják, a másik részben pedig egy irányított mozgásfejlesztés zajlik, ahol a nagy mozgásokon túl fejlődik a finommanipuláció, az egyensúlyérzék, a ritmusérzék, a hosszú- és rövidtávú memória és a figyelem egyaránt.

Általában az ebben az életkorban jelentkező zavarok hátterében idegrendszeri éretlenség áll, és mivel az idegrendszer a magzati koron túl a csecsemőkori mozgásfejlődéssel alakul ki, ezért a fejlesztés során odáig kell visszanyúlni. A fejlesztő tornába így beépülnek az egyes csecsemőkori mozgásminták elemei is, mint például a kúszás és a mászás.

A torna fontos elemei továbbá a tartásjavító, lábboltozat erősítő, valamint a részképesség fejlesztő játékos gyakorlatok.

Digitális kompetencia fejlesztési program

Állandó programunk a digitális kompetencia fejlesztési program, mely az iskolai élet, az arra való felkészülés elősegítésére ad megfelelő módszert. A program az óvodás kor utolsó évében, mint az óvodai élet utolsó, lezáró szakaszában jelenik meg.

A mai fokozott elvárásokkal terhelt világhoz való alkalmazkodás elengedhetetlen feltétele, hogy a gyermek sikeresen kezdje új életét.

Célunk, hogy fokozatosan hozzászoktassuk a gyermeket a koncentráltabb figyelemhez, a fegyelmezettebb magatartáshoz, a feladatok örömteli teljesítéséhez, a megfelelő és megalapozott tudásanyag megszerzéséhez, a klasszikus óvodai megjelenéstől való fizikális eltéréshez -szoba berendezés, interaktív tábla stb.-, mely az iskolai életre való gördülékeny átállást segíti elő, mind ezt úgy, hogy a játék, az igazi megélhető gondtalan gyermekkor megmaradjon a számukra.